Fülszöveg:

A nálunk igen népszerű író, a tudományos-fantasztikus irodalom világszerte ismert művelője, ebben a sok nyelven sikert aratott regényében ugyancsak érdekes lélektani, tudományos és filozófiai problémák boncolgatásával köti össze az izgalmas cselekményt.
Nemzedékek óta kutatják a tudósok egy távoli bolygó rejtélyes, élő óceánját, mindent elkövetnek, hogy megfejtsék érthetetlen jelenségeit és csodálatos képződményeit, kapcsolatot akarnak vele teremteni, de hiába. Vagy mégis felfigyelt volna az emberekre a gigászi élőlény? Titokzatos lények jelennek meg az óceán fölött úszó kutatóállomáson, öngyilkosságba, vagy félig-meddig őrületbe kergetve az állomás lakóit, pedig saját legrejtettebb gondolataikra, vágyaikra ismernek bennük… A tudósok fantasztikus élményeinek tükrében a mai ember lelkivilágát, gondolkodását, a világmindenség meg nem értett jelenségeire való reakcióját mutatja be a szerző.

Ez a regény egy kissé érdekes módon került hozzám. Oroszul tanulok, és miután elújságoltam az akkori orosztanáromnak, hogy írok, és a regényem a jövőben, csillagok közt játszódik, ajánlotta, mi több, kölcsönadta nekem a lengyel szerző művét.

            Nagy általánosságban jellemző rám, hogy a fantasy műfaját jobban kedvelem, mint a sci-fiét, de ez a regény már az elején megfogott a precíz, hihető, tudományos leírásaival. Bár pont 60 éves a könyv, engem meggyőzött. Tetszett, ahogy vázolta, miként működik a tudomány; mindig jönnek elméletek, majd azok cáfolatai, újabb elméletek és így tovább, jelen esetben a Solaris bolygóról. Maga az alaphelyzet, a gondolkodó óceán is egy számomra újszerű elgondolást igényelt. Az „idegeneket” a legtöbb irodalomban, és úgy a köztudatban is mindig emberszerű vonások jellemzik. Szerintem a maga idejében és jelen korunkban is egyedi elgondolás az óceán mint élő, lélegző, gondolkodó plazma ötlete. Szóval ez nagyon megfogott benne. Ahogy az is, hogy ez az óceán valahogyan képes bepillantani a lényünk, elménk, pszichikumunk legmélyebb zugaiba, és képes előhozni a legrejtettebb gondolatainkat, félelmeinket. Azt ugyan sajnáltam, hogy egyedül a főszereplő, Kelvin „legnagyobb félelmét” ismerhettük meg részletesebben, hiszen rajta kívül még két kutató is élt az állomáson; Snaut és Sartorius. Nekem amúgy kicsit összemosódtak az ő karaktereik. Azt nem tudtuk meg, pontosan mit jelenített meg számukra az óceán. Kár, mert erre kíváncsi lettem volna. Viszont annak örültem, hogy Harey-t megismertük, aki Kelvin felesége volt, s az öngyilkossági kísérlet, és saját létének megkérdőjelezése, annak keresése is tetszett. Bár először valamiféle ártó lénynek gondoltam, ezek a vonásai nagyon emberivé tették őt. Persze tudjuk, hogy nem volt az…

            Nem volt könnyű olvasmány, tengett benne a tudományos és filozófiai kérdésfeltevés, viszont az nagyon tetszett, hogy a szolarisztikát úgy ábrázolta, mintha tényleg egy valódi tudományág lett volna. És szerintem ebben a műben bőven elfértek ezek a fejtegetések. A végével kapcsolatban kicsit csalódnom kellett. Vártam a nagy fordulatot. Már-már afféle elméleteket gyártottam arról, hogy talán Kelvin is egy az óceán játékai közül, mármint valóban az volt, hiszen vele is a bolondját járatta a plazmaszerű anyag. De hogy talán kiderül, hogy ő maga is egyfajta „vendég”, és talán azért van ott, hogy az egyik kutatótársát az őrületbe kergesse, de ez a hipotézisem persze nem igazolódott be. Tehát vártam volna valami nagyobb fordulatot a végére.

            Összességében a Solaris valóban egy tudományos-fantasztikus mű, melyben keveredik a csillagászat, a filozófia, és még azt is meg merem kockáztatni, hogy a vallás, és az istenhit is. Bár a végén várt nagyobb fordulat számomra elmaradt, nekem attól még nagyon tetszett ez a könyv. Elgondolkodtató, néha kissé száraz, de többségében nagyszerű alkotás a gondolkodó óceánnal, és a „vendégekkel”, akiket az emberekre küld. Úgyhogy minden sci-fi rajongónak ajánlom.

Akiről írták: Stanislaw Lem Solaris

Aki írta: Aurora Lewis Turner