Fülszöveg:

Angol:

It is the morning of the reaping that will kick off the 10th annual Hunger Games. In the Capitol, 18-year-old Coriolanus Snow is preparing for his one shot at glory as a mentor in the Games. The once-mighty house of Snow has fallen on hard times, its fate hanging on the slender chance that Coriolanus will be able to out charm, outwit, and outmaneuver his fellow students to mentor the winning tribute.

The odds are against him. He's been given the humiliating assignment of mentoring the female tribute from District 12, the lowest of the low. Their fates are now completely intertwined – every choice Coriolanus makes could lead to favor or failure, triumph or ruin. Inside the arena, it will be a fight to the death. Outside the arena, Coriolanus starts to feel for his doomed tribute… and must weigh his need to follow the rules against his desire to survive no matter what it takes.

Magyar:

Ez az aratás reggele, mellyel kezdetét veszi a 10. évi Éhezők viadala. A Capitoliumban a 18 éves Coriolanus Snow éppen a mentorságra készül, mely élete nagy dobása lehet a fényes dicsőség elnyeréséhez. Az egykor nagy hatalmú Snow házra nehéz idők járnak, annak sorsa azon a halvány esélyen múlik, hogy Coriolanus képes lesz-e elbűvölőbb, agyafúrtabb, ravaszabb lenni a társainál, melynek következtében ő válik a nyertes mentorává.

Az esélyek ellene szólnak. Az a megaláztatás éri, hogy a 12. körzet lány versenyzőjét rendelik hozzá, a legalját mind közül. A sorsuk ezzel teljesen összefonódik – Coriolanus minden döntése előnyhöz vagy kudarchoz, győzelemhez vagy vereséghez vezethet. Az arénában életre halálra folyik a harc. Az arénán kívül Coriolanus elkezd érzéseket táplálni az átkozott sorsú versenyzője iránt... muszáj mérlegelnie, hogy melyik a fontosabb számára: a szabályok követése vagy a túlélés iránti vágya. Kerül, amibe kerül. (saját fordítás)

Ahogy a fülszöveg is mutatja, eredeti nyelven olvastam az Énekesmadarak és kígyók balladáját. Vegyes érzelmekkel vágtam bele a könyvbe, hiszen az Éhezők viadalát olvasva már volt arról fogalmam, hogy milyen személyiség is lehetett Coriolanus Snow, a majdani elnök, ennek a regénynek a főszereplője. Úgy hittem, hogy a könyv a miniszter hatalomra jutását, azokat a játszmákat, amelyekkel kigolyózza ellenfeleit, politikai, hatalommegőrzésért folyó taktikáit mutatja majd be, erre kaptam egy újabb Éhezők viadalát! Ez a felállás sem mulasztotta el a kételyeimet, hiszen az Éhezők viadalának első és második részét nagyon szerettem, szinte remegtem, miközben olvastam a könyveket, de a felvezetéshez képest a harmadik nekem nagy csalódás volt. Úgy éreztem, hogy túlságosan magas labdát dobott fel az írónő, amit aztán nem tudott leütni (és ezeknél a soraimnál bizonyára sokan megutálnak, de nem tagadhatom, hogy így éreztem). Úgy döntöttem, hogy éppen ezért nem olvasok előzetesen erről a könyvről semmit. Még csak a fülszövegét se olvastam, úgy vetettem bele magam a történetbe. És hogy milyen pro-kat és kontrákat találtam, azt az alábbiakban vázolom igyekezve nem spoiler-ezni.

Pro: Végül is, tetszett, hogy egy újabb Éhezők viadalát kaptam, ami mégis sok szempontból különbözött az előzőektől. Erősen érződött, hogy tíz évvel a háború után vagyunk, itt még nem volt csillogás, és showbusiness, nem voltak fogadások, és a nézők szívének elnyerése... Itt rabok voltak, akiket megkötözve tartottak az állatkertben, majd bevezényeltek egy arénába, ahol csak egyvalaki maradhatott életben. A túlélő sem kapott kiváltságokat, hanem mehetett vissza a körzetébe folytatni az életét ott, ahol abbahagyta. Aztán a főszereplőnk tevékenységei szépen lassan ahhoz a viadalhoz vezetnek, melyet már az előző könyvekből megismerhettünk. Az is jó húzás volt az írónőtől, hogy a Capitolium fiataljait is bevonta a viadalba, hiszen a végzősök váltak a versenyzők mentoraivá, ezzel övék is a körzetekből kiválasztottak bukása vagy dicsősége. Hamarosan az olvasó egy olyan viadalban találja magát, mely az arénán belül és kívül is folyik. Coriolanus társai közül is néhányan áldozatul estek ennek a harcnak. Tetszett, hogy az egész művet végigkísérte három motívum: az énekesmadarak (melyek már ismerősök lehettek az Éhezők viadalából), a kígyók, melyek főként a főszereplő lányhoz kapcsolódtak, és a hanging tree, vagyis az a hely, ahová akasztani vitték a 12. körzet kihágást elkövető tagjait. Az is érdekes volt, hogy maga a viadal szimbóluma is sokszor visszatér, hiszen, miután győztest avatnak, még utána is életre halálra folyik a harc, csak már nem a Capitoliumban. Coriolanus „vadászata” is ezt idézte a mű végén. Izgatottan olvastam végig a 10. Éhezők viadalának eseményeit, mivel nagyon megkedveltem Lucy Gray-t, Coriolanus mentoráltját. Úgy gondoltam, csak nem nyerhet egy lány a 12. körzetből újra (Katniss is onnan származott), ezért akárcsak a főszereplőnk, én is féltem attól, hogy bármikor elveszíthetem őt. Hogy igazam lett-e, azt a könyvből megtudhatjátok.

Még ejtenék pár szót a szereplőkről. Coriolanus elvesztette mindkét szülőjét, egyedül az unokatestvére Tigris, a nagymamája, és a neve maradt, hiszen nagynevű családból származik, viszont vagyona nincsen. Ezzel szemben ott van a barátja, Sejanus, aki az egyik körzet szülötte, majd az apja nagy vagyonra tett szert a fegyveriparból, ezért a Capitoliumba költöztek. A fiú szíve mindig visszahúz, ezért is teszi azokat a súlyos következményekkel járó cselekedeteket, amelyekkel akarva akaratlanul magával rántja Coriolanust is. Mintha a két fiú egymás ellentéte lenne. Dr. Gaul Coriolanus szemében maga a gonosz megtestesítője, de aztán lassacskán a mentoraként tekint rá. Érdekes filozófiai levezetései vannak a doktornőnek. Persze nem mondom, hogy szimpatizálok azzal, amiket mond, mégis egyfajta szemszög, mellyel rávilágít az emberi természet árnyoldalaira. Lucy Gray pedig egy énekesnő, aki belekerülvén a viadal kavalkádjába elnyeri ezzel Coriolanus szívét. Valahogy azt hittem, hogy több párhuzam lesz közte és Katniss között, de tévedtem (szerencsére). Ennek ellenére nagyon megkedveltem őt, ezért is reméltem, hogy megnyeri a viadalt. Talán vele kezdődhetett a viadal showbusiness-é való fejlődése, hiszen már maga az aratásnál nyújtott fellépése is figyelemfelkeltő volt. Érdekes párhuzam, hogy a könyvben előforduló egyik dal a gyermek Lucy Gray-ről szól, szinte már ez is előrevetíti, hogy a felnőtt Lucy Gray is úgy jár a végén, ahogy a dalban a kislány. És hát ott van a főszereplő Coriolanus, akit már az Éhezők viadalából megismerhettünk, és tudtuk róla, hogy egy napon Panem egyeduralkodójává válik. De nem mondhatom, hogy az elejétől éreztem volna, hogy egy nap „rossz ember” lesz. Igen, ott lebegett a levegőben pár nem túl vonzó emberi tulajdonsága, mint a féltékenység, és gyűlölet a körzetek iránt, valamint az is, hogy nagyra tartotta magát származása okán, különbnek a többiektől. De az elején egyértelműen szimpatizáltam vele, és a döntéseinek is voltak logikus vonásai. Nem minden esetben, de sokszor talán én is úgy tettem volna a helyében, ahogy ő cselekedett. Persze a gyilkosságok is mutatják a jellemének alakulását; önvédelemtől eljutottunk a szinte testvérének elárulásáig, majd a végső „vadászatig”. Ezt tette vele a viadal és a Capitolium; szörnyeteget csinált belőle.

Kontra: Egészen addig a pontig izgalmas volt a történet, amíg Coriolanus el nem kerül a 12. körzetbe katonának. Utána kicsit unalomba süllyedtek a fejezetek addig, amíg felvett egy bizonyos beszélgetést... Onnantól pedig túl nagyok voltak a lépések. Például nem éreztem, hogy Dr. Gaul annyira rajta tartotta volna a szemét, és távolról vigyázott volna rá. Aztán egyszer csak a 2. körzet helyett visszakerül a Capitoliumba Sejanus szüleihez. Erről már csak az epilógusból lehetett hallani, pedig szívesen olvastam volna a részleteket. Túlságosan nagy váltás volt a „kicsapott diák, aki a körzetekbe kényszerül” (még ha csak nyári gyakorlat erejére is) szerepétől a „jelentőségteljes, egyetemi polgárig, aki visszaállította a Snow név becsületét”. Valahogy a végén túl hamar visszakerült a nyeregbe, és a Capitolium kegyeibe, no meg az „új szüleinek” házába.

Összefoglalva az Énekesmadarak és kígyók balladája egy igencsak érdekes és különleges olvasmány, mely más szemszögből mutatja be az Éhezők viadalának borzalmait, mint az előző regények. Egy fiatal férfi szemüvegén át végignézhetjük, hogy mit művel a hatalom az emberrel. Lehetséges, hogy az egyik pillanatban még biztonságban érzi magát, a másikban pedig az életéért menekül. Egy biztos; „snow lands on top” (a hó/Snow mindig felül landol). Aki szerette az Éhezők viadalát, annak biztosan tetszeni fog ez a könyv is a maga részletesen kidolgozott világával, az érezhető, szinte szikrázó ellentétetekkel a Capitolium és a körzetek között, és egy nagy múltú család fiatal sarjának fejlődéstörténetével. Olvassátok! Megéri!

Akiről írták: Suzanne Collins Énekesmadarak és kígyók balladája

Aki írta: Aurora Lewis Turner (Névtelenek)

A következő recenziót Megyeri Judit Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.) regényéről hozom.