Fülszöveg

Egy lány.
Egy farkas.
Egy tőr.
Egy történet…

A harcos lélek küzdeni fog a végsőkig, a gyenge feladja, mielőtt célba érne.
A tizenhét éves Megaira feszegeti saját határait, mindent megtesz, hogy kiderítse, mire hivatott.
Miközben próbál rájönni, valójában hová tartozik, rejtélyes meghívást kap a Fegyverek Házába.
Vajon az a sorsa, hogy fegyverforgatóvá váljon?
Ahhoz harcos lélek kell, Megaira azonban még soha életében nem emelt kezet senkire.
Megállja majd így a helyét?
A válaszok keresése közben rájön, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak veszélybe sodorva a világot, amibe csöppent és a jövőjét, ami felé eddig csupán pár lépést tett.
Lehet egy békés természetű lányból fegyverforgató?
Tényleg ezt a sorsot szánták neki, vagy valami egészen mást?
Meg tud küzdeni a rá leselkedő veszélyekkel, vagy elbukik?

A tét hatalmas, sikerén vagy bukásán több múlik, mint gondolná…

Fróna Zsófiának történetét íróknak szóló csoportokban láttam először. Már akkor felkeltette a figyelmemet, hiszen ő is magyar szerző, és fantasy műfajban alkot. Úgy gondoltam, ha lesz egy kis időm, mindenképp sort kerítek a könyvére. Az első fejezeteket olvasva kíváncsivá váltam, úgy voltam vele, hogy érdekelne, hogy mi sül ki ebből, de még nem éreztem a nagy áttörést. Emlékszem az első pillanatra, amikor elvarázsolt a sztori, méghozzá akkor, amikor a diákok feldobták a fegyvereiket és... történt valami lenyűgöző. Nem spoilerezek, bár viszket a tenyerem, de igyekszem valahogy kibírni :) Akkor gondoltam arra először, hogy ez igen! Hogyhogy nem nekem jutott ilyesmi eszembe? Fantasztikus gondolat, fantasztikus ötlet. Onnantól kezdve elnyeltek a sorok, és három nap alatt a könyv végére is értem. De most nézzük meg, hogy mik azok a Pro-k é Kontrá-k, amik a Fegyverek Háza olvasása során felötlöttek bennem.

Pro: Abszolút egyedi, lebilincselő és fantasztikus történet. Maga az ötlet, és az elgondolás nagyon tetszett. A részletesség, ahogy az írónő bemutatja a fegyvereket, a háttér, amit az egész sztori mögé épít, átgondolt és alapos. Külön kiemelném azt a részt, amikor a lelkekről tart előadást egy tanár. Nagyon érdekes és egyedi elgondolást tükröz, nagyon tetszett. Itt-ott azért más művek is eszembe jutottak róla, például a legfőbb próbatétel útvesztőjéről elkerülhetetlen volt, hogy ne jusson eszembe a Harry Potter és a tűz serlege, ahogyan a különböző testrészekre rajzolt jelekről a Csontváros ugrott be. De ezek abszolút nem voltak zavaróak. Lehetséges, hogy más észrevétlenül átszáguldott rajtuk, és csak az én agyamban villantak fel ezek a képek. A megfogalmazás is világos és gördülékeny, főleg a párbeszédek vitték előre a cselekményt. Szerintem az írónő alapötlete nagyon egyedi és érdekes, amire aztán masszívan felépíti az egész sztori szálait. A könyv végéig minden szempontból beteljesíti azt az ígéretet, amit az (általam fantasztikusnak és irigyeltnek vélt) alapgondolat kínált.

               A szereplőkről is ejtenék pár szót. Megaira először egy átlagos lánynak tűnik, aki nem tudja, hogy mit akar kezdeni az életével (ld. nem adja be a jelentkezését egyik egyetemre sem). Aztán a sors úgy hozza, hogy nincs sok választása, megtalálja a helyét, és onnantól kezdve „akarni kezdi” mindazt, amit a Fegyverek Háza kínál, még akkor is, ha úgy érzi, hogy nem odavaló. Amúgy szerintem nem egy elveszett bárányka, hanem egy igazi „tökös csaj”, aki egy kicsit a saját feje után is megy, meg azért fontos neki, hogy bent maradjon az intézményben (ld. év végi vizsga során emberfeletti erővel küzd, hogy ne bukjon meg). Ott vannak még Megaira barátai, akik különálló egyéniségek, összefognak, ha arról van szó, többé-kevésbé kiállnak egymásért, egyenként megszerettem őket. Ott van még a lány farkasa, aki egy nagy kérdőjel számomra. Bár az év végi vizsga során azért megtudtunk pár dolgot a múltjával kapcsolatban, de úgy érzem, hogy a következőkben ki fog még derülni egy-két titok a farkas hátteréről. Természetesen ezen a ponton muszáj megemlíteni Christophert, Megaira tanárát, akiknek a zsörtölődésein jókat mulattam. Azért a kezdetben pokróc jelleme ellenére a végére kiderül, hogy Christopher tud gyengéd is lenni azzal, akivel akar. Néha kicsit elgondolkodtam, hogy ha én úgy beszéltem volna a tanáraimmal, ahogy Megaira beszélt Christopherrel... de valljuk be, ez is egyedivé teszi a kapcsolatukat, és kettejükön abszolút jól szórakozhat az olvasó.

Kontra: Hogy őszinte legyek, nem sok kontrát tudok felsorakoztatni, amik valóban zavartak volna. Talán a könyv végére még megmaradó kérdőjelek azok, amik miatt olyan érzésem támadt, mint amikor esni készül az eső, fekete az ég, vihar készül, leesik néhány csepp, de a nagy égzengés elmarad. Gondolok itt ilyesmire, hogy: Ki ez az Edward? Mitől lett gonosz? A démonok most akkor tényleg rosszak? (Nem tűntek annak a vonatos kaland során). Jack hová tűnik el állandón? Mit csinál? Megaira meg akarja találni a szüleit most, hogy végre tudja, hogy ő is fegyverforgató? Miért nem hat rá a méreg, ami mindenkit kicsinál? És a nagy-nagy kérdés, ami nem hagy nyugodni így a végére, vajon véletlen-e, hogy a lány tőrét krisznek, és a tanárát is Chris-nek hívják? Hogy úgy mondjam, voltak gyanús jelek (ld. a tanárnak nem tudjuk, hogy van-e saját fegyvere, a farkas eltünedezik, ő „küldi” a farkast, amikor a lánynak szüksége van rá stb.). Hogy igazam van-e, gondolom az majd a következő részekből kiderül. Tehát az én szemüvegemen keresztül a könyv egyedüli hátránya az, hogy olvastam volna még tovább, vagy több részletet szerettem volna a végére, hogy megleljem a válaszokat legalább néhány kérdésemre. A nagy csattanó valahogyan elmaradt, de pont emiatt várom izgatottan a folytatást.

Összefoglalva a Fegyverek Háza egy izgalmas, meglepő, fordulatos és olvasmányos fantasy történet, ami azt bizonyítja, hogy igenis a magyar kortárs íróknak is nagy figyelmet kell szentelni, és ott a könyveik helye a könyvespolcokon. Abszolút ajánlani tudom ezt a könyvet azoknak, akik szeretik ezt a műfajt, és egy titokzatos, szórakoztató, izgalmakkal teli könyvre vágynak. Megéri elolvasni. Olvassátok!

Akiről írták: Fróna Zsófia Fegyverek Háza (A fegyverforgató 1.)

Aki írta: Aurora Lewis Turner (Névtelenek)

A következő recenziót Suzanne Collins Énekesmadarak és Kígyók balladájáról hozom.